Márton-napi ludasságok

Márton-nap alkalmából rendeztük meg novemberi családi programunkat  e hónap  14-én 15 órától. Az ellátogató 30 felnőtt és gyermek megismerkedhetett Szent Márton életével és cselekedeteivel, készíthetett libatűpárnát, liba alakú papírtálkát, és saját díszítésű lámpást is, amellyel aztán énekelve vonultunk fel közösen a Szeretetház udvarán.

A Rozsnyai Gyűjtemény hagyományos, őszi vacsorájára ezúttal Márton napja alkalmából került sor: november 14-én, szombaton este táncos-zenés libatoros vacsorára és újbor-kostolóra hívtuk a vendégeket. A vacsorát a Rozsnyai Gyűjtemény fenntartója, a Vértesi Református Egyházközség Idősek Szeretetházának konyhája szolgáltatta. Rendezvényeink állandó közreműködője, a Villongó Táncegyüttes ezúttal is különleges műsorral kedveskedett a vendégeknek. Rátonyi Zoltánné Ilu néni nagylétai tanítónő a 60-as években állította össze Nagylétai fonó c. koreográfiáját, amelyet annak idején többször is előadtak tanítványaival. Most ezt a koreográfiát újította fel Nagy Imre néptáncpedagógus, és a Márton-napi lakoma résztvevői láthatták először színpadon.  A debreceni Huza-Vona Banda szolgáltatta a zenét a műsor alatt és az est folyamán. A háromfogásos libasültes vacsora után sor került egy kvízjátékra is, ahol a nyertesek a Létavértesi Szőlősgazdák egy-egy palack borát vihették magukkal.

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki minden közreműködőnek: a Villongó Táncegyüttes tagjainak, a Huza-Vona bandának, a koreográfia leírt dalszövegeinek életre keltésében segítséget nyújtó Serdült Imrénének és Oláh Vincénének, a Létavértesi szőlősgazdáknak, és nem utolsó sorban a Szeretetház dolgozóinak.

Az Ér Tv összeállítása itt tekinthető meg.