Faragott csodavilág címmel szeptember 11-én, pénteken megnyitotta időszaki kiállítását a Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény Létavértesen.  A kiállításon Dr. Rozsnyai István magángyűjtő faragással díszített háztartási és egyéb eszközökből álló gyűjteménye látható. Megcsodálhatunk 100-150 évvel ezelőtt szerelmi ajándékként készített mosósulykokat, mángorlókat, guzsalyokat Kalotaszegről és a Dunántúlról, illetve az alföldi és a somogyi pásztorok maguk faragta páratanul szép eszközeit pl. ivócsanakokat, borotvatokokat, tükrösöket, kanászkürtöket. A híres debreceni mézeskalácsos mesterség emlékei, változatos formájú ütőfák is találhatóak a kiállításon.

A tárlatot Galánfi András tanár, fafaragó, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia népművészeti tagozatának rendes tagja nyitotta meg. A megnyitón rendhagyó módón bemutatta a kiállított tárgyak funkcióját, formájuknak eredetét, készítésük technikáját, díszítő motívumaikat, emellett röviden beszélt a tárgyak általunk díszítésnek vélt üzenetéről is. Beszédében kiemelte, a most bemutatásra kerülő faragott tárgyak értékét, melyek kiegészítik az állandó kiállításban látható kerámia gyűjteményt, s elmondta, hogy ezen formák, motívumok ismeretével kellene a XXI. század emberének újat alkotni, hogy hiteles maradhasson. A népművészetben az élet és a művészet nem vált szét, a funkció meghatározta a formát, a forma pedig a díszítést, ezt az egyensúlyt kellene megtalálnunk a mai „egyszer használatos” világunkban.

A megnyitón közreműködött a székelyhídi Búzavirág Népdalkör, Kalotaszegi népdalcsokrával.

A kiállítás január 16-ig látogatható, csoportoknak kedvezményes belépő jegy mellett, a kiállítás anyagához kapcsolódó múzeumpedagógia foglalkozásokat is ajánlanak a múzeum munkatársai.

A kiállítás és a hozzá kapcsolódó múzeumpedagógiai program megvalósítását  a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma támogatta.